Az a bizonyos ló meg a másik oldala

       Biztos sokatoknak ismerős az az érzés, amikor nagy boldogan újságoltátok el az ismerősöknek, barátoknak, családnak, hogy bele fogtok kezdeni egy diétába és a fogadtatás nem a legjobb volt, értem ez alatt a sopánkodó tekinteteket, mert ugye a legtöbb embernek a diéta szó alatt a csontsovány modellek jelennek meg automatikusan- persze ilyenkor még senki nem gondol arra, hogy tényleg olyan lesz.. 

          Van egy jelenség, nem vagyok pszichológus, hogy szakszavakkal magyarázzam el, én úgy írnám le, mint a függőséget- ha valamit megtapasztalsz, elérsz valamit, lesz egy bizonyos sikerélményed és egyre gyakrabban szeretnéd ezt megérezni. Nálam itt kezdődtek a problémák: kitűztem magam elé egy álomsúlyt, aztán mikor ezt elértem újabb és újabb súlyokat próbáltam elérni. Először 50 kiló akartam lenni, amikor megvolt még mindig nem tetszettek a combjaim, derekam még mindig túl sok felesleget találtam rajtuk. Ekkorra ráálltam egy durvább- még szigorúbb étrendre (leszögezném, hogy nem diétáról van szó, még mindig az egészséges táplálkozás keretein belül vagyunk). Nem is tudtam mikor ettem-ittam utoljára pizzát, gyrost vagy más gyorskaját, kólát, fagyit vagy sütiket. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy szinte minden étkezéskor a barátaimmal azt számolom, hogy ki mennyi kalóriát visz be, amit nem fog ledolgozni, vagy mennyire káros amit eszik-iszik stb. Én folytatgattam továbbra is a kis kevés-kalóriás étrendemet, persze mondanom se kell, hogy még mindig nem voltam megelégedve magammal. Szüleim, barátaim folyamatosan azzal szekáltak, hogy nem ártana felszedni már pár kilót, én ezt persze csak piszkálódásnak fogtam fel, nem gondoltam komolyan...

          A felismerés akkor jött, amikor most nyaraláson visszanézegettem a képeimet magamról; amikor shoppingoláskor alig találtam megfelelő méretű ruháimat; amikor a 34-es farmer is majdnem lógott rajtam  és  amikor megláttam, hogy a 47 kilót is alulról súrolom (a 168(9)centimmel). Itt nem arról van szó, hogy nem ettem volna, vagy hogy étkezés után rohantam a wc-re, egyszerűen csak  kevés kalóriát vittem be a szervezetembe, amiről és teljesen meg voltam győződve, hogy normális. Átestem a ló túlsó oldalára!- méghozzá elég szépen.

            Remélem ti nem estek majd bele ebbe a hibába, ezzel a bejegyzésemmel egyúttal búcsúzom is Tőletek és a blogtól is. Nem hiszem, hogy én volnék a legmegfelelőbb ember arra, hogy életmóddal és táplálkozással kapcsolatos tanácsokat adjak másoknak, mikor most egy kisebb hízókúrát fogok magamnak "felírni", a mit szabad enni és mit nem dolgokat pedig szüneteltetni fogom egy darabig.