Vendégpost:)

Amióta az eszemet tudom, világ életemben foglalkoztatott ez a téma. Emlékszem, amikor még csak alsós voltam az általánosban, Béres Alexandra DVD-re tornáztam, amit az anyukámtól kaptam. Az osztályban volt egy nálam is ducibb lány, akinek megpróbáltam segíteni a DVD-n szereplő tornával. Mindig is túl kövérnek láttam magam, és mindig is elégedetlen voltam magammal, még akkor is, amikor még normális volt a testsúlyom, bár sose voltam csont vékony, csak „nőies”.

Akkor még nem voltak kimondott súlyproblémáim.

Már 9 éves koromban kipróbáltam a koplalást, a fogyókúrát, ami a lehető legrosszabb megoldás –már ha annak lehet azt nevezni- de mivel nem tudtam, hogy mit művelek a testemmel, tudás hiányában csak még rosszabb lett a helyzet.

12-13 éves koromban már kezdtem túlsúlyos lenni.
Az általános iskola 6.-7. osztályában kezdtem jobban felszedni, a mozgásszegény életmód miatt… Az iskolában is csak ültem, és amikor hazajöttem csak tanultam vagy számítógépeztem – persze ülve…

2010 áprilisában elhatároztam, hogy lefogyok a ballagásomra (8.-os voltam). Kb. 1,5-2 hónap alatt fogytam 13-15 kg-t. Konditerembe jártam az unokanővéremmel (a legjobb segítség, ha van edzőtársatok, aki ugyan azért a célért küzd, mint ti!) szobabicikliztem, és mindenből ettem (oké, persze a fehér kenyér, chipsek, és hasonlók kivételével) csak keveset, volt, hogy még pörkölt, puding, és egy kis szelet torta is belecsúszott  -nem hagyhattam ki a barátnőm szülinapját.:)-. A kis bakik ellenére életemben talán akkor (2010 tavaszán-nyarán) voltam a legkiegyensúlyozottabb, élveztem, amit csináltam, és még hiába nem értem el a súlybéli célomat, de boldognak és csinosnak éreztem magam. Ez legyen a diéta/életmódváltás alatti első és legfontosabb célotok. Ha ez nincs meg, lehettek akárhány kilók, nem lesztek boldogok!  Tudni kell emberként tekinti magunkra, és megbocsájtani az apróbb kis botlásokat.

A ballagás után a nyáron már nem figyeltem a mozgásra és az étkezésre, így már nyár végére vissza is jöttek a kilók. A középiskola első osztálya alatt felszedtem még a kb. +15 kg kamatot így a következő nyárra már kórosnak mondhatóvá vált a helyzet. Nem tudtam rendesen beilleszkedni az új közösségbe, folyton csak tanultam, nem jártam el sehova. Meglett az eredménye…

2011 nyár elején, végre újra elhatároztam, hogy változtatok az életemen. A nyáron mellettem állt a legjobb barátnőm és a családom, mindenben bíztattak és segítettek. Napi  5x étkezés minden napi torna… A nyáron le is ment az első 20-as. Csinosnak –nem, pontosabban újra önmagamnak éreztem magam-, szeptemberben, az iskolában mindenkinek leesett az álla, hogy mennyit változtam. Ez iszonyatosan tetszett és még többet akartam. Egyre kevesebbet ettem –volt, hogy 3 napig egy narancsot ettem, aminek ájulás lett a következménye, sokáig a „vacsorám” 1 fél paradicsom volt, és hasonlók..- egyre őrültebben edzettem. Erre jött a sok tanulás és az iskolával járó kötelezettségek. A következő 20-as után már szinte teljesen elvesztettem az emberi kapcsolataimat –beleértve a legjobb barátnőmet és az anyukámat is- , hisz minden nap csak az éltetett, hogy túlessek a tornán, és a tanuláson, aztán végre aludhassak.. Annyira meggyűlöltem a mozgást, hogy volt, amikor elsírtam magam előtte, de végül mindig rászántam magam. Olyan volt mintha minden nap megerőszakoltam volna a testemet. Hétből 7 napot tornáztam, nem tudtam leállni. Amikor már elértem a súlybéli célomat –szinte mindent és mindenkit feláldozva érte- rájöttem, hogy nem vagyok boldog! Sápadt voltam, száraz volt a hajam, a bőröm..

Elértem a célomat.

Aztán már hiába akartam, nem tudtam megállni. Minden egyes alkalommal amikor „véletlenül” lement egy újabb kiló, gondoltam nem baj… De ekkor már az osztálytársaim és az anyám undorítónak nevezett…

Átestem a ló túloldalára. Az orvos és az anyám anorexiásnak nevezett.

Anyám elvitt egy pszichiáterhez, aki azt mondta, hogy ha nem hízok, bevitetnek a kórházba. Egyik hétvégén „megkíséreltem” a hízást. A 2 kg-os hízásommal belül összetört a tökéletes világom, amit 5 hónap alatt építettem, és úgy éreztem minden hiába való volt. Onnan kezdve eszméletlenül elkezdtem újra enni –bocsánat, zabálni- és nem mozogtam. Fél év alatt visszajött az összes 45 leadott kiló, sőt még egy kis kamat is.

Voltam már az érem mindkét oldalán -kövér  és sovány is-. Ma már pontosan tudom, hogy hol-mit hibáztam. Sosem szabad hagynunk, hogy teljesen magába szippantson, hogy csak ez legyen az életcélunk, minden gondolatunk. És ha belül nincsen változás, akkor semmit sem ér az egész!

Életem egyik legszörnyűbb időszaka volt, amit sosem fogok tudni elfelejteni. De azt tudom, hogy soha többet nem akarok olyan lenni, és úgy gondolkodni, mint akkor. Bő fél év kellett, hogy feledni tudjam a múltat, most ismét „harcba szálltam”, de nem azért, hogy mindenáron elérjem az álom alakot –csak valami hasonlót ;)-  hanem azért, hogy újra boldog és kiegyensúlyozott lehessek!

Kyra

Posted in: fogyás, vendégpost